COVID

Tisztelt Szülők/Gondviselők!

A járványügyi készenlét idejére az EMMI útmutatója alapján elkészítettük Intézkedési tervünket. Az Intézkedési tervről tájékoztatjuk Önöket.

Tisztelt Szülők/Gondviselők!

Budapest Főváros Kormányhivatala II. Kerületi Hivatala Népegészségügyi Osztály a gyermekotthon intézményegységben feloldotta a felvételi, kijárási és látogatási tilalmat, és a látogatás szigorú szabályozását írta elő.
Az EMMI Miniszterének javaslatai alapján kérem, hogy az őszi szünet idején segítsék a járvány visszaszorítását azzal is, hogy a gyermekek a kontaktusszám csökkentése érdekében lehetőleg a családjukkal töltsék el a szünidőt. Fontos, hogy a gyerekek lehetőleg kerüljék el azokat a helyszíneket, rendezvényeket, ahol zárt térben sokan vannak, és minimalizálják a vírus terjedése szempontjából kockázatos programokon való részvételüket.
Javasom, hogy a szülők is kerüljék a zárt térben tartott rendezvényeket, a családok igyekezzenek a lehető legkevesebb családon kívüli szociális érintkezés mellett pihenéssel és feltöltődéssel tölteni a szünet napjait. Az idősek védelme érdekében a nagyszülőkkel kizárólag egészséges állapotban a védelmi intézkedések betartásával történjen személyes érintkezés.
Eddigi lelkiismeretes munkájukat és együttműködésüket köszönöm!

Dr. Kántor Gézáné                                                                                                                                                                                                         intézményvezető

 

 

Tisztelt Szülők/Gondviselők!

Tájékoztatásul közöljük, hogy iskolánkban jelenleg három igazolt esetben megjelent a Covid 19 fertőzés, az érintettek gyermekotthonunk lakói, munkatársa. Budapest Főváros Kormányhivatala II. Kerületi Hivatala Népegészségügyi Osztály a gyermekotthon intézményegységben feloldásig felvételi, kijárási és látogatási tilalmat rendelt el. A gyermekotthonban minden gyermek tünetmentes, jól van.

A közvetlen kontakt tanulók szüleivel személyes megbeszélést folytattunk a szükséges eljárásokról. A hivatalos állásfoglalás értelmében az oktatás egyelőre az eddigi formában, személyes jelenléttel folytatódik. A hiányzások igazolásához továbbra is orvosi igazolás szükséges. Amennyiben a hivatalos információk értelmében az oktatásban bármilyen változás állna be, Önöket haladéktalanul tájékoztatjuk.

Ezúton szeretném kifejezni köszönetem és elismerésem a járványügyi helyzetben tapasztalt együttműködésükért, erőfeszítéseikért. Kérem, hogy továbbra is tartsák be a szülők az értesítési kötelezettségüket, amennyiben gyermeküknél koronavírus gyanús tünetekről vagy igazolt fertőzésről tudnak. Ugyanez vonatkozik a családban előforduló megbetegedésekre is. Bízom abban, hogy összefogva szerencsésen túljutunk ezen a nehéz időszakon.

Dr. Kántor Gézáné                                                                                                                                                                                                               intézményvezető

 

 

Tisztelt Szülők/Gondviselők!

Tájékoztatásul közöljük, hogy iskolánkban jelenleg egy igazolt esetben megjelent a Covid 19 fertőzés. A hivatalos állásfoglalás értelmében az oktatás egyelőre az eddigi formában, személyes jelenléttel folytatódik. A hiányzások igazolásához továbbra is orvosi igazolás szükséges. Amennyiben a hivatalos információk értelmében az oktatásban bármilyen változás állna be, Önöket haladéktalanul tájékoztatjuk.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.