Alkotó, fejlesztő metamorphoses meseterápia

Alkotó, fejlesztő metamorphoses meseterápia

Az alkotó, fejlesztő meseterápia Dr. Boldizsár Ildikó nevéhez fűződik, ő az eljárás kidolgozója és nála lehet a módszerspecifikus képzést elsajátítani. A meseterápiás képzés egymásra épülő modulok során 30, 60, 90, illetve 120 órás akkreditált tanfolyamokon végezhető el. A kimenetet tekintve Dr. Boldizsár Ildikó világosan elválasztja a klinikai metamorphoses meseterápia jogosultsági területeit – melyet kizárólag a klinikai szakpszichológus, vagy pszichiáter, szakorvos, vagy általános orvos szakemberek- és az alkotó, fejlesztő metamorphoses meseterápiától –melyet a pedagógusok, gyógypedagógusok gyakorolhatnak. A metamorphoses meseterápia két ágának képzési helye is eltér, a klinikai ágat a Semmelweis Egyetem akkreditálta, az alkotó, fejlesztő meseterápia irányt pedig az Oktatási Hivatal. A képzések elvégzését követően a meseterapeuták egyéni, vagy csoportos terápia formájában használhatják a módszert a saját területükön, kompetenciahatáraik betartásával.

A meseterápiás foglalkozások a mese tudatos kiválasztásán alapulnak, akár egyéni, akár csoportos formában foglalkozunk vele. A mese és a mesélés módja személyre szabott, figyelembe kell venni a résztvevők életkorát, a hallgatók állapotát, a mesemondás tempóját anélkül, hogy a mesét csorbítanánk, vagy a lényegét megváltoztatnánk. (Boldizsár, 2016)

Az alkotó, fejlesztő terápiás módszer alkalmazási lehetőségei a gyógypedagógiai munkában

A fentiekből látható, hogy az alkotó, fejlesztő meseterápia nem pszichoterápiás módszer, az erre speciálisan képzett gyógypedagógusok gyógypedagógiai terápiás célokra alkalmazhatják.

A meseterápia alkalmas prevenciós munkára, személyiségfejlesztésre, önismereti kultúra megteremtésére a mesék által, csoportkohézió erősítésére, érzelmi intelligencia fejlesztésére. (Boldizsár, 2010)

A világ megismerése, az anyanyelvi fejlesztés, a kognitív funkciók fejlesztése is megvalósul a foglalkozásokon, a résztvevők számára észrevétlen formában. (Boldizsár, 2010)

Nevelési helyzetek, problémák esetén, szenzitív életszakaszokban különösen jól alkalmazható, szem előtt tartva, hogy a meseterápia segítségével utat, példát mutatni, lehetőségeket feltárni és gondolatokat elindítani szeretnénk.

Nagyon sok problémás viselkedés oka, hogy a gyermek elveszíti a belső képeit, nem használja a fantáziáját, mert túl sok külső kép veszi körül. Vissza kell adni nekik, újra meg kell tanítani a belső képalkotást. (Boldizsár, 2016)

Gyakran felmerül a kérdés, hogy mit is meséljünk a résztvevőknek, hová nyúlhatunk, mit válasszunk. Mesélhetünk népmeséket. Minden kornak és minden kultúrának megvoltak a mesemondói, meséi. Csak Európában 2300 mesetípus van, Európán kívül pedig még másik hét meserégiót különböztetünk meg. A fennmaradt népmeséknek időtálló üzenetük van. A népmese egy gyémánt, ami évszázadokon, évezredeken csiszolódik, a mesélő és a hallgatóság is csiszolja. Mindaz, ami nem mond semmit, lecsiszolódik róla. Mi most olyan gyémántokat kapunk, amiket a korábbi hallgatóság már lecsiszolt, tulajdonképpen ezek esszenciák.

A mese bemutat egy kibillent állapotot, amiből elindul a főhős és hosszabb, vagy rövidebb úton, próbák során eljut oda, hogy a kibillenés, a hiány, a probléma megoldódik. A mesének a lényege, hogy a főhős cselekedjen, tegyen, ne visszafele tekintsen. Praktikus utat mutat nekünk, hogy hogyan lehet egy kibillent egyensúlyból harmonikus állapotba kerülni. (Boldizsár, 2016)

Bátran válasszunk klasszikus, vagy kortárs gyermekirodalmat! Ezek a mesék a gyermek számára ismerős szituációkat, élethelyzeteket mutatnak be, a csoda és a valóság határán mozognak. Nem általános érvényességű igazságokat mondanak ki, inkább sajátos, egyéni igazságok szűrhetőek le belőlük, a hétköznapi, adott szituációk alakítják őket. (Boldizsár, 2016)

Néha a legegyszerűbb módok a leghatékonyabbak, meséljünk igaz történeteket, vagy „én-meséket”! Az igaz történetek bármiről szólhatnak, ami a résztvevőket érdekli, könnyen kapcsolhatjuk a tananyaghoz, az ismeretátadáshoz. Az „én-mesék” pedig különösen hatékonyak lehetnek a legfiatalabb korosztály számára, a napi események, a nehézségek, félelmek, vagy örömök, izgalmas cselekmények feldolgozásában nyújtanak segítséget.

A Papírszínház

A Papírszínház technikája Japánból ered, elnevezése kamishibai, mely a kami (papír), shibai (színház) szóösszetétel. Japánban a szerzetesek ezzel tanítottak, a mai napig a japán oktatási rendszer része. (Csányi, 2016)

Az eszköz egy egyszerű fakeret, melybe a mesék egyes részeiről készült grafikák kerülnek és balról jobbra húzva követik egymást a képek, lassan kísérve ezzel a mese eseményeit. Lehetővé teszi ezáltal a hallgatóság részére a kollektív mesehallgatás élményét, segíti a belső képek előhívását, a kép és szöveg egyszerre jelenik meg élő mesemondás során, lehetővé válik a célzott beszélgetés a képek segítségével, illetve a kérdésfeltevés akár mese közben is. (Csányi, 2016)

Fekete-Szabó Viola nevéhez fűződik a „mese akadálymentesítése” kifejezés, mely arra utal, hogy a papírszínház használatával segíthetjük a résztvevők figyelmének megtartását, belső képalkotásuk képességének fejlesztését és a történet megértését egyaránt.

Jelenleg intézményünkben minden órán papírszínház technikáját alkalmazzuk a meseterápiás foglalkozásokon, egyelőre nem jutottunk még el addig, hogy nélkülözni tudjuk, bár a tanév végére számos esetben előfordult, hogy a résztvevők közül voltak, akik csukott szemmel hallgatták a mesét és már nem volt szükségük külső képi megsegítésre.

Felhasznált irodalom

Boldizsár Ildikó (2010): Meseterápia, Magvető Kiadó, Budapest

Boldizsár Ildikó (2016): Alkotó, fejlesztő meseterápia akkreditált tanfolyam jegyzete, Budapest, Szeged

Csányi D. (2016): Mi is az a Kamishibai In: Csányi D, Simon K, Tsík S. (szerk) Papírszínház módszertani kézikönyv, Csimota Kiadó, Budapest

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.